|
2013. december 7.
A történet ott kezdődik, hogy fut a Duna TV-n két
magazinműsorunk is, a Közlekedés XXI. és az Építészet XXI. Több éves
műsorkészítési múlttal bírunk, ezért a kapcsolatok szép lassan bővülnek. Már
két éve szóba került, de csak idén kristályosodott ki, hogy lehetőségünk
lenne egy máltai study-tour-ra, azaz egy olyan utazásra, amit a Máltai
Idegenforgalmi Hivatallal egyeztetve, a szigetország nevezetességeit
bemutatandó forgatás köré építhetünk fel. Műsoraink producere, Novák Lajos
kollégám megszervezte az utazást, összeállítottuk a két műsort érdeklő
forgatási terveket, majd a meghívó hivatal szakemberei által elkészült a
részletes program. A különféle elfoglatságok miatt a november 29 - december
4 időszakot választottuk, persze előre felkészülve arra, hogy ez az idő ott
is tél. No de korántsem annyira, mint itt.
Málta Európa legdélebbi országa, már jóval Tripoli alatt, így
felkészültünk arra, hogy fázni nem fogunk.
Viszont áztunk rendesen, de erről egy kicsit később.
A következőkben megpróbálom összefoglalni a számomra kalandos
utazásunkat, amit eleve úgy éltünk meg, hogy szó sem lesz vasútról, de aztán
meglepetésként ért, hogy de, mégis.
Előre le kell szögeznem, hogy nem volt időm Máltából
felkészülni, így minden naiv tudatlanságomban ért, ami sokszor jól jött, de
sokszor inkább hátráltatott.
Ilyen volt pl. az elindulás. A téli szezonban Bécsből mennek
az AirMalta gépei, így kapásból két órát autóztunk Schwechat-ra. A bécsi
reptér óriási. Rengeteget gyalogol az ember, mire eléri azt a kaput, ahonnan
indul a gépe. Igyekeztem optimálisan csomagolni, hiszen a két kamerát
tartalmazó táska mellett vittem az állványt, hangcuccot, illetve némi
személyes holmit is. Kisbőrönd, plusz statív ment a csomagfeladásra, viszont
a kameratáska - lévén, hogy nagy érték, meg ha elvészne bármi is, legalább
ez maradjon - jött velem a fedélzetre. 1996-ban repültem utoljára, így
kimaradt nekem a 9/11-es vészrendelkezések hatása és rendre vittem magammal
pl. innivalót a fedélzetre. A reptér egyik, amúgy magyar biztonsági őre
mosolyogva mutatta a kukát, ami előtt hirtelenjében épp a félliteres palack
felét sikerült lehajtanom. Aztán ötlött a fejembe, hogy bizony a zsebemben
van az a bicska, amit a szerelésekhez szoktam használni. A röntgengép
biztonsági vezetője a névtáblájának tokjához mérte a penge hosszát és ami
annál nagyobb volt, az nem megengedett a fedélzeten. Bizony a bicskám éle
hosszú volt, így jött a kérdés: 20 euróért hazaküldik nekem, vagy 15-ért
depozit és visszafele megkaphatom. Mindkét összegért kaphatok újat, így a
kukára mutattam. Na de ekkor jött a meglepetés, ugyanis a kisebbik
fotóstáska is rejtett egy svájci bicskát. Ezt a tatyót páromtól kértem el a
könnyebb kiegészítők szállításához, de nem néztem át, hogy van benne egy
ilyen bicska. Szerencsére ez a szerszám még belefért a tűrésbe (megjegyzem a
két bicska pengehossza között kb. 3 mm különbség volt, tehát mindkettővel
pontosan ugyanolyan kárt lehet okozni...), így maradt. Viszont cserébe -
mivel hogy repülésbiztonsági veszélyt jelentettem -, mélyvizsgálat alá
estem. Minden végtagom a megfelelő szkennerbe, szerencsére gumikesztyűs
vizsgálat nem volt, de jó 10 percig csak velem foglalkoztak. Aztán több
veszélyes holmit nem találtak nálam, így mehettünk tovább.
A repülés szép volt, persze kis izgalommal, mert az egyik
telefonom a felszállás közben kicsúszott a zsebemből és leesett az üléssor
alá. Sőt az emelkedés során jól hátracsúszott. Szerencsémre leszállásnál
visszaérkezett alám, így csak le kellett hajolnom érte és meg is volt.:-)
Kicsit szégyenkeztem, mert útitársam, Csabi kollégánk már 110 országban járt
és többnyire repülővel...
Ahogy leszálltunk a szigetország repterén, már nem is kellett
az itthoni kabát. 16-18 fokba érkeztünk, viszont meglehetősen esős volt az
idő. Már itthon néztük, hogy mit jósol a malta-weather és bizony csak felhős
ikonokat láttunk.
Útitársaim, Putz Attila műsorvezető és modellező társam,
valamint Lukács Csaba újságíró kollégám is egyként drukkolt azért, hogy a bő
négynapos túra ne végig esőben teljen.
A vallettai Phoenicia hotelben szálltunk meg, mindenki kapott
egy külön szobát.
Nézzük!
A szobám az ajtóból nézve. Balra egy beépített ruhásszekrény, minibár,
teafőzővel és szekrényszéf. Jobbra franciaerkély, azon túl Valletta City
körüli várfal és egy kivilágított focipálya.
A szoba másik nézete iróasztallal és egy hangos lapostévével, amin 35
csatorna jött be, jobbára olasz adások, de volt néme és angol is.
A tetőtől talpig kő fürdőszoba.
A meghívó féltől egy igen pontos és részletes programot
kaptunk, ami már az érkezést követő nap reggelétől be volt táblázva. A
hétvégével kezdtük, így a hivatalos interjúk átcsúsztak munkanapra, viszont
bőséggel jutott időnk a látványosságok megtekintésére és a vágóképek
leforgatására. Tudni illik, hogy a televíziós műfajban nem elég mondjuk 10
perc interjút felvenni, hanem ennek kb. 5-8-szorosát érdemes ún. vágóképek
formájában rögzíteni, hogy minden megemlített témára legyen képi anyagunk.
Tehát praktikusan egy 10 perces interjú min. egy órányi altív forgatást
kívánt meg. Nos a programunk utazással együtt írt elő egy-egy órát a
napirendi pontokra, így előre tudtam már, hogy itt bizony csúszás lesz. És a
folyamatosan szakadó esőt bele se számoltam mindebbe...
A megérkezésünket követően nyomban bevettük magunkat a
történelmi városmagba.
A főutcán karácsonyi hangulat, kiskabátos, ingujjas időben.
Első lakománk egy olasz vendéglőben, jófajta vörösborral és mindenféle
csemegével. Nem nagyon kívántam akkor még a halat, így sima tésztát ettem,
isteni paradicsomos szósszal, viszont a kollégák a mélyvízbe vetették
magukat.
Csabi tintahalas és apró - nem tudom a nevét - sprotni szerű, egészben sült
halacskás tálja. Isteni volt, megkóstolta mindenki.
Attila kagylói. Nyámi...
Máltára oly jellemző zárterkélyes lakások. A XVI. században épült házakra
közel 100 évvel később kerültek fel a barokk erkélyek.
A nem nehéz, de kiadós vacsorát rövid sétával zártuk, majd
mindenki nyugovóra tért.
A második nap reggelén szakadó esőre ébredtünk. Igencsak
szomorú voltam, mert ilyen esőben lehetetlenség külsőket forgatni, pláne
úgy, hogy olyan filmet, filmeket készítünk ami valahol Málta arculatáért
felelős. Ugyan kinek lenne kedve olyan országba menni, amiről csak szürke és
szomorkás képek készülnek. Nagyon le voltam törve...
A szobám ablakából ez a kép tárult elém. A szemközti kis öböl szürkés. Az ég
alja nem látható a sok felhőtől. Szemben a várfalat éppen felújítják,
mögötte a helyi sportklub focipályája.
Hirtelenjében mindent így láttam.
De aztán kedves vendéglátónk, Évi, aki már 22 éve Máltán él,
fogott minket és egy jó kiadós vallettai városnézésre vitt bennünket, ahol
ugyan a csepegő eső közepette, de készítettünk pár felvételt. Féltettem a
kamerát, mert két éve az egyiket eláztattam az erdélyi utam során és bizony
nem kevés egy ilyen profi kamera javíttatása...
No de bevállaltam, hisz Málta nem a szomszéd ország, így
nyomtam a gombot, ahol tudtam. Az időnként nyáriasan szakadó esőt komoly,
10-es erősségű szél is tarkította, így nem minden kép lett olyan, amilyenre
szántam, sőt több fotó Csabi kollégánk gépéből származik.
Elsőként rövid séta az óváros főutcáján, majd forgatás a St.
John's Co-Cathedral-ban.
A társkatedrális az egykori főváros, Mdina főtemploma mellett a Vallettában
megépült "fióktemplom", igazi vegyes stílusú, szakrális épület. Puritán,
katonai külső mellett... (részlet a forgatott filmből)
...barokkosan túldíszített belsővel. A turisták kis kézibeszélőn hallgatják
a saját nyelvükön szóló tárlatvezetést. (Lukács Csaba fényképe)
A templom főhajója, oldalt 4-4 kereszthajó a máltai lovagrend nyolc nemzeti
tagozatának. A padló alatt több, mint 400 lovagsír található, fedelük
sokszor vicces, morbid humoros szöveggel és festménnyel díszítve. (részlet a
forgatott filmből)
A fellegek csak gyűlnek és szürke világot építenek. Az eső néha alábbhagy,
máskor meg mintha áttörné a nap a szürkeséget.
(részlet a frogatott filmből)
A főutcán Guinness-rekord készült éppen: a leghosszabb csokoládé csík. De
sajnos az eső nem hagyta a felhőtlen ünneplést. Celofánba burkolt, félig
ázott csík a mementó. (Lukács Csaba fényképe)
A nyáron zsúfolt utcák, teraszok és kisvendéglők most téli álmukat alusszák.
Ha nem zuhogna, a kellemes 18-20 fokban tán még most is foglalt lenne minden
asztal. (Lukács Csaba fényképe)
Ebben a viharos szélben a halászcsónakok is megpihennek, kihalt az amúgy
nyüzsgő part. (Lukács Csaba fényképe)
A hullámtörő éppen töri a jó nagyra nőtt hullámokat, előtérben a Siege
Memorial fekvő szoboralakja, az Alsó Barrakka Kertből fényképezve. (Lukács
Csaba fényképe)
A Felső Barrakka Kert ágyúsora, melyek közül kettő minden nap délben
megszólal. (Lukács Csaba fényképe)
A Mediterranean Conference Centre épülete a XVI. században épült, eredetileg
kórház és ápolási központ volt. Alsó terme ilyen szép hosszú, itt manapság
kiállításokat, fogadásokat rendeznek. (részlet a forgatott filmből)
A katakombákban egy kis múzeum eleveníti fel a máltai gyógyítás stációit. A
nagy pestisjárványban szörnyű hely volt ez is. Panoptikum mellett az eredeti
gyógyító és elfekvő cellák emlékeztetnek a borzalmas kór által végzett
pusztításra. A nagyobb termekben kis maketteken láthatjuk az akkori élet
mindennapjait. (Lukács Csaba fényképe)
Az utcaszint 150 m. hosszú kórterme ma a rendezvényközpont szerves része.
(részlet a forgatott filmből)
Mikor végeztünk a konferencia központ bejárásával, már erősen
szürkületbe ment át és ekkortájt volt 4 óra, így innentől kezdve szabad
program volt, egészen este háromnegyed hatig, amikor is autó várt ránk a
hotel bejáratánál és hivatalosak voltunk a Máltai Idegenforgalmi Hivatal
médiakapcsolati vezetőjével eltöltendő vacsorára.
Lucienne Borg asszony társaságában fejedelmi vacsorát fogyaszthattunk el
Málta talán legelőkelőbb tengerparti éttermében. Az eső folyamatosan
szakadt, látható a tengerre néző ablakok üvegein.
Asztalunk közepén helyben füstölt lazac, illetve kalamári karikák, mintegy
előételként. Étvágygerjesztőnek jóféle máltai fehérbort kaptunk. (bár még
csak második nap, de rajtam már látszik, hogy igazi hízókúrán veszünk részt
- egyszer sem voltam éhes Máltán...)
A kedves felszolgáló hölgy éppen a főfogás halacskáját gyújtotta fel, ami
alkohollal átitatott sóágyban várta sorsát.
A hal neve lampuki, avagy máltai kék hal. A látványos előkészítést követően
gyakorlott mozdulattal szedte le a fehér húsát a közreműködő úriember.
Édesköményes steak burgonyával ettük és meg kell, hogy mondjam, ilyen finom
halat még az életben nem ettem.
És a befejezés: csokis brownie fahéj fagyival. Mindez elegánsan
"összekoszolt" kőtálcán szervírozva.
Nos kérem itt mára be is fejezem, hogy legyen lendület a
következő részekhez is.
Eltelt immáron majd' másfél nap Máltán, folyamatos esővel,
viszont forgott bő egy óra, ami azt jelenti, hogy mindebből akár adás(ok) is
lehet(nek).
Ígérem, nem csak kövek, meg kaják lesznek, hanem mutatok majd
még pár igazán érdekes, máltai sajátosságot (további köveket és kajákat...
hehe). Lesznek még repülők, hajók, buszok, sőt még vonat is.
Akinek van kedve, jöjjön vissza pár nap múlva, akkor
folytatom.
Köszönöm Lukács Csabi fényképeit és Putz Attila barátom
minőségi életvitelét!
|
