|
2016. február 28.
Mivel alig egy hete indult útjára a címben is jelzett
BTTBMK hivatalos
Facebook oldala, úgy gondoltam, hogy ideje összefoglalni az elmúlt pár
év tapasztalatait, hogy ha bárki is kedvet érezne csatlakozni a modulos
közösséghez, az itt megmutatott lépésekkel hamar elérhet egy vállalható
szintet.
Természetesen vannak az itt láthatónál szebb és izgalmasabb
modulok is, de - és bízom benne - itt nyomon követhető minden lényegi lépés.
Csapjunk is bele!
Az alapok.
A Budapesti TT Barátok klubja Modulközössége a német FKTT-től
vette át a FREMO-hoz igazodó modulszabványt. A száraz szabványkönyv
ITT elolvasható. Ugyanitt megtalálhatjuk a közösség által használt
modulfejek rajzát.
A szakszerű asztalosmunkákkal, főleg a modulfejek kivágásával
hozzáértő műhelyt bízunk meg. Az elemek összeillesztése már a klub saját
helyiségeiben történik. Vagy otthon, akinek erre helye van.
Így néz ki egy, az asztalostól jött, frissen összeállított
modulkeret, ami 50 centi széles és 100 centi hosszú. A felhasznált rétegelt
lemez vastagsága változó, lehet 9, vagy 10 mm-es is. Persze a köztes
méreteket ehhez kell igazítani. Ez az első keret 10 mm-es anyagból készült.
Az oldallapok szögbelövéssel és ragasztással lettek fixálva.
A túllógások össze lettek síkolva, ezért a rajzokban megadott
magasságértékek pár tized mm-rel változhatnak.
Esetünkben egy ún. alacsony töltéses, egyvágányos,
nyíltvonali szakasz építését követhetjük nyomon. Ezt a tereptulajdonságot
érdemes már a legelején meghatározni, hiszen ennek alapján rendeljük a
szabványos modulvéget. Voltaképpen a modulozás lelke ez a profil. Jó
szerszámmal, sablon alapján készül, tehát jó esetben pontos lesz a modulunk,
minden más, a szabványt követő modullal összeilleszthető.
A pályatükör illesztése és a profilhoz síkolása fontos, mert
így lehet megtartani a furatoktól mért sínkorona távolságot.
A modulvégek homlokoldalán is tökéletes síkolást várunk el,
hiszen itt találkozik a másik modullal. Ha itt valami stikli van, akkor nem
tudjuk pontosan összehúzni a következő elemmel, hézag lehet.
Fontos a keresztmerevítés is, mert ez ad egy fokkal jobb
stabilitást a keretnek. Terepezés előtt tekeredhet a keret, ezért csakis sík
asztallapon érdemes építkezni, hogy ne egy elcsavart keretbe fixáljuk a
terepünket.
A merevítő darab így találkozik a pályatükörrel. Fontos itt
is a ragasztás és esetleg a szögelés. A nagy méretű furatok a vezetékezéshez
fontosak.
Érdemes a natur keretet pormentesíteni, a szálkásabb részeket
finoman lecsiszolni. Most még nincs szükség felületkezelésre, de végig
ügyeljünk arra, hogy tisztán dolgozzunk, lehetőleg ne a fafelületeken
fúrjunk-faragjunk és piszkoljunk. Ügyeljünk arra is, hogy a keretet ne
tároljunk nedves helyiségben, és amíg nincs összerakva, a hosszabb
oldallapokat fektetve tároljuk.
Ha nem tekeredik és stabilan egyben van a keretünk, akkor
nekiállhatunk a pályaépítésnek. Nem fogok minden esetben szakzsargonban
fogalmazni, azt meghagyjuk a nagyvasúti pályásoknak. :-)
A munkálatokhoz többnyire a jól megszokott általános
faragasztót használjuk, ami lehet akár a márkás Palma/Henkel, vagy az egyéb
forrásokból beszerezhető, egyébként pontosan ugyanolyan összetételű, fehér,
tejszerű, ám annál kicsit sűrűbb anyag. Ideális esetben ezek színtelenül
száradnak. Bizonytalan forrsából eredő ragasztóval végezzünk
próbaragasztást. Jól használható pl. a VMC sajátmárkás ragasztója is.
A pályatükörre le kell ragasztanunk a parafa alátétet. A
szabvány szerint a pályatükör és a sínkorona távolsága 8 mm lehet a mi
méretünkben, így 4 mm-es parafát használjunk. Ez lehet táblás, tekercses
kiszerelés is, de akár terepépítő anyagokat gyártó cég terméke is. Jelen
esetben a Heki 4 mm-es, TT mérethez készített alátétét használom. Ennek
előnye, hogy gérbe vágott, azaz már a ferde ágyazat szél is ki van alakítva.
A gyárilag egymás mellé csomagolt, ám szétbontható két
féldarabot fel kell mérni a tükörre, sőt nem árt ceruzával jelölni a pontos
helyét. A fektetés során ez az egyenes vonal segíthet.
Először az egyik felet, majd a másikat ragasszuk le! Nem kell
sok ragasztó, elég csak cikk-cakkban felhordani, majd a parafa úgyis
szétnyomja.
A jó kötéshez használjunk gyorscsipeszeket és vonalzót az
egyenletesebb szorítás elosztáshoz!
Vagy méteres vonalzót, vagy több rövidebbet használjunk, vagy
mindenképp annyit, amennyi szorítónk van egyszerre.
Az alátétet pontosan illesszük a modulvéghez! Bár nem nyulat
lövünk vele, mégis jó, ha a végéig ér, hiszen a ragasztás során megnyúlhat,
majd visszahúzódhat, mint itt is, ami 1 mm-t eredményezett. Baj nincs, úgyis
rákerül a sínvég-elem.
A két parafa fél ragasztása után hagyjunk neki pár óra
száradási időt! Ha túllóg a parafa, akkor azt sniccerrel óvatosan vágjuk le.
Ha nem hibáztunk, akkor egy szép alapot produkáltunk a
sínszálunknak. Sokan a 2 mm-es parafát választják. Itt ez nem jó, mert ugye
a 4 mm kell a szabvány miatt, másrészt ha kétszer két mm-es réteget
ragasztunk egymásra, akkor a köztes ragasztó réteg miatt már vastagabb
eredményt kaphatunk.
Szót kell ejtenünk a lábbefogatóról. Nálunk 40x40 mm-es,
állítható magasságú lábakat rendszeresítettünk, ami lehetővé teszi, hogy 100
cm-es kiállítási magaság és 130 cm-es FREMO játékmagasság is beállítható
legyen, ugyanazzal a lábkészlettel. Ehhez stabil, ámde oldható kötésre van
szükség. Még a terepezés és felületkezelés előtt kell beépítenünk ezt a
szorítós foglalatot. A szárnyas anyával tudjuk beszorítani a lábat. A
biztonság kedvéért ennél a pozíciónál egy hosszabb csavarral, vagy rögzített
szöggel megfoghatjuk a láb becsúszását, hogy ennél feljebb ne tudjon jönni.
Sokszor hasznos, ha a látogató rátámaszkodik a modulra és a láb felcsúszhat
a terepbe...
És akkor érkezzék egy következő fontos szakasz, a
vágányfektetés. Ennél a stációnál ismét egy nagyon fontos elemet kell
kiemelnünk. Ez a képen látható sínvég leszorító, amit a német
Digitalzentrale készít. Nem olcsó
darab, ezért alternatív megoldások is léteznek. A lényege, hogy a formára
maratott NYÁK barab éppen alámegy a sínszálaknak. Azokat rá lehet
forrasztani, miközben négy csavarral erősen rögzíthetjük az alapba. Ez azért
fontos, mert a modulok végén a legsérülékenyebb a sínszál. Akár a szállítás
során, vagy a tárolásnál adódhatnak balesetek, amikor pont erre a részére
érkezik a modulunk. A sínszálak feltépődését akadályozza meg a forrasztott,
ragasztott elem. Nélküle csak a műanyag aljak síncsavar imitációi fognák a
szálakat, ahonnan nagyon könnyen ki tudnak szakadni.
Először csavarozzuk le a sínvégeket, majd tegyük le a
befűzött aljakat. Csak a pontos beállítás és a hosszak közelítő vágása után
forrasszunk úgy, hogy a sínszálakat ne nyomjuk a rögzítő elemre, hanem
hagyjuk aláfutni az ónt. Ugyanis az általánosságban használt TT-s sínszálak
2,07 mm magasságúak, a teljes vágány 4 mm, tehát a NYÁK lemezke kicsivel
kevesebb, mint 2 mm vastagságú, így áll össze a végére a pontos magasság. A
4 mm-es parafával együtt lesz 8 mm, amit a szabvány kér.
A vágányhoz leginkább a Tillig flexi, vagy fix talpfarácsa és
a befűzhető, egyméteres sínszálak váltak be. Több rögzítési mód van: van,
aki síncsavarral akkurátusan fixál, van aki szöget használ, mások a talpfák
közé illeszkedő rögzítő kengyelt részesítik előnyben. A lényeg, hogy sokan a
kőszórás után(közben) kiszedik a kötőelemeket.
Itt először a Tillig saját síncsavarjait használtam, majd
ezek gyenge minősége miatt áttértem a Piko A Gleis rögzítő csavarjára. Igen,
ez is pont jó a TT mérethez.
A szabvány előírja, hogy milyen megoldással kössük be a
síntápot a modulunk sínszálaihoz. Az a lényeg, hogy a modulrendszeren nem a
sínszálak vezetik végig az üzemi feszültséget, hanem van egy gerincvezeték,
ami végigfut a modulok alján és erről kell lekötni a betápot. Tehát, ha több
sínpárunk van egy modulon, akkor mindegyikhez ki kell állni egy érpárral. A
többször módosított alapszabvány szerint az átmenő gerincvezeték 2,5 nmm-es
kell, hogy legyen, a bekötőpár ennél kisebb, akár 0,75-ös is. Van, aki a
modulok végétől számított 5-15 cm-en belül tápolnak és van, aki a modul
közepén oldja meg. Itt egy kettős funkciót láthatunk. Az egyméteres
moduloknál már indokolt a dilatációval is foglalkozni, ezért 50 cm-nél
elvágom a sínszálakat, majd két oldalról becsúsztatom egy-egy sínpapucsba,
aminek az aljára forrasztom a betápvezetéket. Így a hőingadozásnál ebben a
papucsban mozog a sín, miközben stabil tápellátása van.
A kábeleknek vágjunk helyet a talpfarácsok között úgy, hogy a
sínszál majd eltakarja azokat.
Így rögzítjük az egyik pályarészt.
A sínszálakat könnyedén be tudjuk fűzni a rácsokba, de ha nem
megy, akkor érdemes hozzá használni a Digitalzentrale talpfasegédletét:
Miután lefektettük a síneket, tulajdonképpen már használható
a pálya. Ha be is kötöttük a síntápot, akkor kipróbálható még rendszerbe
illesztve is. Érdemes egy kéttengelyes próbakocsit rendszeresítenünk, hogy
annak segítségével ellenőrízhessük a pályát. Sok apróbb, szemmel nem látható
hibát feltárhat.
Ezután jöhet a terep.
A terep hordozó anyaga sok minden lehet, lényeg hogy könnyű
legyen és stabil. No meg alakítható, ha kell. A hungarocell nem javasolt,
mert nagyon szemetel, pereg. A gipsz meg nehéz és törik. A pozdorja és a
teli rétegelt lemez szintén nehéz és nem lehet rajta kisebb
terepegyenetlenséget előidézni. Én az XPS habot preferálom, mert jó az
önhordása és remekül vágható. Első körben a keret adta méreteket szabtam le
és kicsit ékesen vágva, be tudtam szorítani őket a keretbe.
A korábban mutatott lábbefogató helyét kis trükkel ki kell
könnyíteni.
A középmerevítésnél habcsíkokkal pótoltam. Később az alapozó
anyaggal ez kiglettelhető. A töltés rézsüjét háromszögre vágott csíkokkal
alakítom ki.
Ragasztáshoz egyébként jó a korábban mutatott fehér, faipari
ragasztó, de bármilyen, nem oldószeres, sztirolragasztó is használható.
Gombostűvel rögzítem a hasábokat.
A modulvég adta töltés rézsű és a szabványos vízelvezető árok
fog majd így kialakulni, ha megkötött a ragasztás.
A száradás után a vízelvezetőt egy célszerszámmal olvasztom
bele a sztirolba.
A forrasztópákába aplikált, formára hajlított rézdrót éppen
alkalmas a feladatra. Az olvasztás ütemét ki kell tapasztalni, de ha
hibázunk, amúgy sincs gond, mert a természetben sem vonalzóval húzott a
vízelvezető.
Ezzel a kétoldali művelettel tulajdonképpen elkészültünk az
egyszerű terepalappal. Nyilván, ha valakinek hegyek, dombok, folyóvízek
kellenek, akor olyan irányba kezd építkezni. Jelen esetben egy olyan
síkterepi modul épül, ahol magam is végigpróbáltam az egyes fogásokat.
Persze ilyenkor még bármi lehet: akár kisebb dombot, vagy tavat is
beleálmodhatunk a fél négyzetméteres földdarabba.
A következő részben lefüvezzük és beépítjük a terepet.
Köszönöm a megtisztelő figyelmet!
|
